2015. január 10., szombat

A mi galériánk


Végre elkészült a tetőtér fűtése, bekötésre került a két radiátor. Így aztán végre rendet is tudtam (majdnem teljesen) rakni, mert új bútorokat is örököltünk, el kellett őket helyezni. Miközben pakolgattam, takarítgattam, szemem a "Vendégeink falára" tévedt. Arról meg eszembe jutott, hogy még nem is mutattam meg az olvasóimnak. Öreg hiba, pedig nagyon büszkék vagyunk rá, ez a mi kis "emlékgalériánk".:-) Minden vendégünk, önkéntesünk, aki fent aludt a tetőtérben, elhelyezte "lenyomatát", kézjegyét a falon, hogy valami képi emlék is maradjon, arról, hogy a Szarkafészek lakója volt, hosszabb-rövidebb ideig. Értékét nem művészi szintje adja a műveknek (bár némelyik akár önálló alkotásként is megállná a helyét), hanem a létrehozója és a közöttünk lévő barátság, az a rengeteg segítség, amit tőle kaptunk.

Következzék a tárlatvezetés (sajnos kicsit közel vannak a festmények, nem lehet őket külön fényképezni):

Barni, lányunk egyik barátja, 2 éve ősszel segített fát hordani.


Jeroen, holland barátunk, aki nemcsak májusban, júniusban segített nekünk (bálahordás, akol takarítás, stb.), hanem szeptember végén visszatért párjával, hogy a téli tüzelőnk felhasogatásából és behordásából is kivegye a részét. (Jeroen maga egy modernkori hippi, élete egyik célja, hogy eljusson Goába, ahová a hetvenes években zarándokoltak a hippik. Műve a hippik színes, szimbolikus ábrázolásmódjával készült.)


 
 Timi, aki amúgy kézműves, csak egy hétig tudott maradni.

A fürdőszobaajtó felett
Sajnos Kata és Judit barátunk nem rajzolt semmit, Kata inkább a szavak, Judit inkább a számok embere. De mindketten nagy segítségünkre voltak.

Aztán Olivér, akinek az útjelzőtáblákat, cégtáblákat köszönhetjük és aki a bálahordásból is kivette részét. (Ő többször is járt nálunk a nyár folyamán.)

Olivér 1.

Olivér 2.
És Andris, aki fiatal kora ellenére nagyon hasznos önkéntesünk volt.


És végül Nienke, Jeroen barátnője, aki az 50 kilójával úgy hordta a fát, hogy egy férfinek is becsületére vált volna.


 Olivér egy fotót is elkövetett nekünk:


És a teljes Barátok fala:


Reméljük a jövő nyáron tovább gazdagodik a Szarkafészek Galéria.:-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése