2013. június 4., kedd

Gyarapodunk


Kicsit nehezen jutok géphez mostanában. Talán azért, mert elkezdtük a reggeli fejést végre, igaz, csak korlátozott egyedszámmal (ugye milyen szép hivatalosan tudok fogalmazni:-)), csak a gyermekteleneket (furán hangzik, nemde?:-)) fejjük. A reggeli fejéssel együtt szépen szaporodik  a napi tejmennyiség, így minden másnap tudunk sajtot készíteni. Egyelőre magunk fogyasztjuk, illetve barátok, szomszédok "tesztelik", melyik fajta hogy ízlik a közönségnek. Készült zöldfűszeres (most jóval kevesebb kakukkfűvel), lilahagymás (eddig ez viszi a közönségdíjat), paprikás, trikolor (abszolút nemzeti érzelmú sajt, már ha lehet egy sajt nemzeti érzelmű:-)): parikás- natúr- zöldfűszeres réteges, és persze natúr. A natúr sajtot bepácoltam curry-s olivaolajba, és megsütöttem pőrén (plussz zsiradék nélkül) teflonban. Hát, ha ettetek már valami finomat... Aztán pácoltam natúr sajtot úgy, ahogyan a fetát szoktam: olivaolaj, fokhagyma, Erős Pista, zöldfűszerek. Egy nap állás. Hát, ez sem lett utolsó eledel.
A natúr sajtból csináltam még Stahl féle zsályás-pirítottdiós pesztós, kecskesajtkrémes metéltet, isteni lett. Még jó, hogy imádjuk a sajtot, mert most aztán van bőven. Ma reggel pedig nekiláttam első fetajellegű sajtunk készítésének, izgulok, hogy milyen lesz. Erre minimum 2 hónapot várni kell, hogy megtudjuk. Türelem rózsát...?:-))

Megint gyarapodott állatállományunk, végre elhoztuk Gesztenyét és Barbit Bányáról. Szép kecskék, nagyrészt parlagiak, de azért szépen adnak tejet. Miattuk lett érdemes a reggeli fejést bevezetni.

Ők ketten
Gesztenye


Barbi
(Hát mit mondjak, szerintem semmi Barbis nincs benne, de még csak Kenes se:-))


A két hete hozott vemhes anyanyúl szépen leellett, (ahogy ígérte, a névnapomra:-)). Még nem tudjuk mennyi lett neki, nem akarjuk zavarni a számolással fontos anyai teendői közepette. Majd, ha nagyobbak lesznek, megtudjuk hányan vannak.

A boldog anyuka

Az a szürke köd a kerek lyukban, na azok a nyúlgyerekek

Kacat szépen dolgozik, ügyesen terel: ha egy elbitangol, csak szólok neki és már hozza is vissza. Ha elbambulok legeltetés közben és elvesztem szem elől a jószágokat, csak füttyentek (ez elég gyengén megy nekem, de szerencsére Kacat a ráutaló magatartást is érti, sőt, ha csak imitálom, azt is:-)) és már szalad is, és ha rájuk talál, hangos csaholással jelzi. A kecskék is megtanulták Kacatot tisztelni, ha a Zsolt füttyent, már jönnek is vissza a lucernásból, akkor is, ha Kacat nincs is a közelben, mert tudják, hogy a fütty az ő "harcba hívó" jele. Szóval végre rend van.


Jópásztor és kutyája



Ja, és a legnagyobb hír: eldőlt, lesz két jersey tehenünk is: Léda és Dolly. Előbb még rendbe kell tenni az istállót, ahhoz, hogy hozzánk költözhessenek, de nappalra már át fogjuk hozni őket, hogy nálunk legeljenek, csak fejni és esőben mennek vissza régi otthonukba. Sajnos az eső miatt ennek technikai feltételének megteremtése is késik, tudnillik a villanypásztor szerelés. Onnantól aztán lesz bőven túrónk, tejfölünk, vajunk, tejszínünk! Ezeket sem a boltban fogjuk megvenni! Sőt, mi fogunk eladni belőlük. Az lesz ám a valami valami!:-)) Bár én személyszerint még kicsit félek tőlük, ekkora állatom még nem volt. Pedig ők talán a legkisebbek a tehénfajták közül. Amiben viszont verhetetlenek: 6%-os zsírtartalmú tejet adnak. Ezt bizony már fölözni kell.:-))  A múltkor a 4 liter tejükből 5 dkg-mal több, mint 1 kg sajtot készítettünk. Ez szaknyelven szólva 25 %-os kihozatalt jelent, az átlagos 10 %-hoz képest. Nem rossz, mi?!:-))

A vendégházzal is elvagyunk maradva kicsit, július előtt nem tudjuk megnyitni. Bár végre meglett Jani, a KŐMŰVES, így csupa nagybetűvel. És dolgozik. Nap nap után. Remélem nem kibáltam el.:-)) Ő most a tetőteret csinálja, hogy a gyerekeink odaköltözhessenek, és szabad legyen a vendégház. Szóval, ha valaki kereste a Jani, nem kell, megvan, dolgozik.:-))

 

1 megjegyzés:

  1. Most nem is tudom, hogy irigy legyek, vagy...:-) Dehogy vagyok irigy, örülök, mert így minden alkalommal, mikor Dadán járunk friss és finom tejjel, mindenfélével térhetünk haza. És mivel az a tej nagyon tej, megsűrűsödnek a dadai látogatásaink szerintem.;-)

    A nyuszikhoz (is) gratulálunk, egyszerre gyarapodtunk,nálunk is tegnap lettek, összesen nyolcan.

    VálaszTörlés