2013. március 4., hétfő

Megjöttek az első fecskék?



Áááá dehogy, az első kecskék jöttek meg!!!! Szám szerint négyen, mer' ugye egy kecske nem csinál nyarat.:-)) Na de négy már talán igen.:-)) És lesznek még többen is, úgyhogy az idén tuti lesz nyár.:-))

Dorka (szánentáli) szombat este, érkezés után

Négyen a sötétben


Milli (parlagi-szánentáli keverék)

Helga (búr-szánantáli keverék)


Bebe (alpesi)
Pirike ismerkedik

Az érdeklődés kölcsönös


Pápa mellől hoztuk őket, mind vemhesek. Milli a legidősebb, 4 éves,  nála ikerszülés várható. A többiek 1 évesek múltak. Dorka a legkezesebb, nagyon bújós, kiköveteli magának a simogatást (amúgy Milli hasonlóan), de mind nagyon kedves, kíváncsi, kézhez szokott. Helga "mindenórás", bármelyik pillanatban megajándékozhat minket egy  (vagy két) kisgidával. Mind regisztráltak, így támogatás vehető igénybe utánuk.
Ők egy induló állomány lettek volna, megvettünk velük egy fejőgépet. Odafelé menet pedig egy tejhűtőt vásároltunk Ajkán. Szóval lassan a technikai hátteret is "összeszedjük", ami a sajtkészítéshez kell.
Lassan beindulunk....

2 megjegyzés:

  1. Gratulálunk!
    Csodaszépek, alig várom, hogy személyesen megismerhessem őket.:-)
    És milyen jó lesz majd a sajtkóstoló a diófátok alatt!!!:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt meghiszem!:-))
      Amúgy köszönjük a gratulációt és viszont kívánunk Nektek is minden jót az állományhoz!:-))

      Törlés