2012. december 4., kedd

Itt a tél...


Végre időben értünk le a befűtéshez! Kivételesen (mivel egész múlt héten jó idő volt és pont akkor jött a hidegfront) bent volt melegebb, mint kint. Szóval 3-4 óra felé tudtunk befűteni, így kellemes volt bent hamar. Először helyére raktuk a vendégház konyhaszekrény alsó darabjait, rátettük a pultot, beállítottuk a kishűtőt, hogy reggel kényelmesen tudjunk reggelizni, ne kelljen a fűtetlen keleti szárnyba szaladgálni mindenért. (Hát  a teljes gondtalan reggeli nem jött be, mert elfelejtettem tejet venni, meg elromlott a kávéfőző, így meg kellett várni a mobilboltot, hogy vehessünk tejet és nescafét. Ennyit arról, hogy "ember tervez...":-)) Aztán kimostam a szekrényt, amit kedden leszállítottak (Végre szekrényben vannak a ruháink és nem csak szanaszét, polcokon!:-)).
Másnap reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy elég volt a káoszból, rendet kell tennünk a pajtában és az istállóban, hogy végre elférjenek a további érkező dolgaink és, hogy végre megtaláljuk, amit éppen keresünk. Na erre elment az egész délelőtt.
A pajtából már a múltkor kihordtuk a régi szénát, felszedtem az elkorhadt raklapokat, amin eddig volt, és kicseréltem jókkal. Aztán az ajtóból elpakoltuk lassan be hátra (fontossági sorrendben) a dolgokat (leghátul a felújításra váró kredenc, a nyári gumik, deszkák, polcok, stb.), úgyhogy most minden átlátható és elérhető. Egy darabig.:-))
Aztán az istálló következett. Az előző tulajdonos otthagyott egy csomó dolgot, amiért később jön (vajon mikor, ha nyáron a jó időben nem tette?:-)), sajnos minden sarokban valamit, úgyhogy állandóan kerülgetni kell a holmijait (azokat nem hordjuk át). Most sikerült pár dolgot átvinni a pajtába, úgyhogy lett annyi hely, hogy a műhelyasztal odaférjen, amit majd most hétvégén viszünk le. Meg annyi, hogy a bejárat szabad, és lassan mindenhez hozzá lehet férni.
Gyönyörű időnk volt a pakoláshoz, a fényképezéshez is az lett volna, de persze a pakolás hevében az elmaradt.
Délután folytattam a levelek összegyűjtését. Szerencsénk volt, Katáék átjöttek, hogy tudnánk-e lombot adni a komposztjukba, így a diófa levélen kívül minden avartól megszabadultunk.:-))
Késő délután folytattuk a vendégszárny konyhájának pultszabását, sajnos a faliszekrények nem kerültek fel, mert nem volt megfelelő kampó a falra szerelésükhöz, így ez átcsúszott a következő hétvégére. Viszont összeraktuk a másik "vendégágyat", bekerült végre a tv állvány a helyére, és rá egy-két dolog. Szóval lassan "összeáll" a vendégháló.

Vasárnap havas eső nyomaira ébredtünk.
Havas szélvédő


Ez már a téli táj

A ködös Zselic



Az eddigi enyhe idő kicsit megtréfálta a növényeket, elég sok közöttük a rügyes

Egy-két virágot is találni még a legelőn


Ez a százszorszép szombaton még virágzott, csak akkor elfelejtettem lefényképezni


Felkerült a csillár, összeszedtem a maradék diófaleveleket, Drágám pedig nekiállt felderíteni a keleti szárny villanyvezetékeit, a falbontás miatt át kell szerelni ott a villanyt. Kimostam a konyhaszekrényeket, hogy, ha végre felkerülnek a falra, akkor már csak bele kelljen pakolni. Ja és a régi zöld (az előző tulaj által ott hagyott" kredenc) kikerült az istállóba, szerszámos szekrénynek, hogy Kedvesem végre megtalálja a szerszámait, anyagait, ne különböző dobozokban kelljen turkálni.
Advent révén azért csak kellett az ajtónkra kopogtatót készítenem, és egy adventi koszorút, azokból az anyagokból, amiket hevenyészve össze tudtam szedni.

Hát ilyen lett a dadai kopogtató
Ilyen egyszerűt talán még sohasem csináltam. Letisztult.:-))
Ez pedig az adventi "koszorú", a hagyományos adventi gyertyák (3 lila és 1 rózsaszín) dadai mohára ültetve, szalaggal átkötve


Pécsre menet először havas esőben, majd sűrű hóesésben autóztunk. December apó megrázta a szakállát...

2 megjegyzés:

  1. Egyszerű, de szép kis ajtódísz! És az adventi méteres is ötletes...

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, végérvényesen beköszöntött a tél felénk is, most is egyfolytában havazik, de jól van ez így, most van ideje. Aztán márciusban már híre-hamva ne legyen ám!
    Nagyon aranyos az adventi díszítés, tetszik. Eszter

    VálaszTörlés