2012. október 18., csütörtök

Az örökké termő fa


Ez a népmesei cím kicsit sántít. Annyiban, hogy a paprika az nem fa, hanem egynyári lágyszárú. Legalább is eddig így tudtuk. Hát nem úgy van az, kérem!:-)) Két éve egyik "legislegjobb jóbarátnőm" (Forrest Gump után, szabadon) hozott egy kis tálca chilit az egyik hypermarketből karácsonytájt, mert főzött nálunk, nekünk valami finomat. Na, ilyen erős chilit se előtte, se azóta nem találtunk, ezért a férjem tett el belőle magot. El is ültette tejfölös pohárba, ahogy kell. Szkeptikusak voltunk, hiszen az ilyen kényszerérlelt, bolti zöldségek magjai nem nagyon szaporíthatók, vagy csak szerény eredménnyel. Amikor kikeltek, kísérletbe kezdett: az egyiket kiültette a szabadba, a másikat (az ő neve lett a "kontroll" csoport, ahogy azt már egy ilyen fontos tudományos kísérletben nevezni illik:-)) virágföldbe, cserépbe. De mindkettő a szabadban növögetett. Az eredmény meglepő volt: a cserépben növő erősebb lett, több lett rajta. Aztán ősszel a kinti elfonnyadt, a cserepest pedig behozta, hátha húzza még. Hát kérem, egynyáriság ide, egynyáriság oda: karácsonykor újra virágzott a paprika, és pár hét múlva beérlelte a gyönyörű terméseit, aztán tavasszal újra, aztán a 2. nyáron át újra, sőt, most is érik. Mutatom:


Íme a "kontroll csoport"
Napfényben fürödve


Közelről

Lehet, hogy örökké élni fog és teremni?:-))


És néhány újabb kép Pirikéről:

Pirike a "fénycica"

"Ragyogj!"

Lehet, hogy Pirike fényevő?:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése