2012. június 18., hétfő

Csermajor

Amint az előző bejegyzésben írtam, a hétvégét Csermajorban egy házi sajtkészítő tanfolyamon töltöttük. Nagyon hasznos volt. Mi már előtte is készítettünk sajtot oltóval, ami sikerült is, sőt az egyiket érleltük több hétig, az meg különösen finom lett, de azért így az elmélettel együtt rengeteg újat, hasznosat tanultunk. A tejföl készítés, vajköpülés, parenyica készítés pedig abszolút újdonság volt nekünk. Mindenkinek ajánlom, aki sajtot, egyebeket szeretne otthon készíteni. Egészen más így, mintha könyvből, vagy internetes honlapokról (valljuk be, nem minden forrás megbízható) szedett receptekből próbálkozna az ember. A tanfolyam vezetője egy tehetséges fiatal szakember volt, akiről messziről látszott, hogy ez az élete. A sajtkészítés és tanítása.
Még nem szóltam a helyszínről, ami igazán különleges, egy működő majorság régi, szebb napokat látott  épületekkel, rengeteg állattal. Nem mondom, van valami kísérteties az elhagyott cselédségi házakban, de vitathatatlanul sugározza a múlt hangulatát. Hoztam néhány képet a majorságról, de egy technikai hiba miatt csak holnap tudom őket közkinccsé tenni. 
És még néhány szó a társaságról. Nagyon jó volt a csapat. Olyan embereket ismertünk meg itt, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, akik nem hisznek a fogyasztó társadalom "vívmányaiban", akik másképp szeretnének élni. Mint mi is. Nagyon remélem, hogy az esti beszélgetések, borozgatás közben tartós barátságok is szövődtek.

A hölgyeknek tartozom még egy recepttel, mert ott nem jutott eszembe a pontos recept. Íme:


Bettus barátnőm Levendulás mentaszörpje:

1 kg cukorból és 1 l vízből szirupot főzünk. Még forró állapotában beleteszünk 10 szál levendulát és 10 szál mentát, 1 karikára szelt citromot. 1-2 percig hagyjuk gyöngyözni, utána teszünk bele 1 evőkanál citromsavat, majd lefedve hagyjuk másnap reggelig hűlni. Utána lehet üvegekbe tölteni.
Hogy meddig áll el, azt nem tudom, mert nagyon gyorsan el szokott fogyni hideg szódával.:-))

Szóval néhány fotó:

Bundás a helyi erő (mudi)

Mangalicák

Istállók

A kísérteties elhagyott cselédházak

Szintén a cselédházak
Na oda nézz be!



Magyar tarkák

A karbantartó rendelési ideje

Ezt a szép székelykaput 2  hete állították fel


A majorság kápolnája

Egy praktikus építmény a múltból: kemence és füstölő egyben




Szürke marha

Szürke marha karrierje kezdetén 
És végül: röglyukas sajtremekünk

3 megjegyzés:

  1. Szia, örülök a blogodnak és annak is, hogy megvalósulnak a terveitek. Mi is kecskézünk (9-en vannak meg egy racka bárány), sajtozunk is. Csermajort én is nézegettem egy időben, de aztán idő és pénz híjján maradunk az ismerősök tapasztalatainál és a gyakorlásnál. Amúgy biztos, hogy nagyon hasznos a tanfolyam. Mostantól én is rendszeres olvasód leszek, és a blogom kedvencei közt is szerepelsz. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Figyeltem ám állatállományotok gyarapodását, sőt egyszer írtam gratuláló megjegyzést is hozzájuk, de aztán elveszett valahol az éterben.:-(
      Köszönöm a figyelmed.:-)
      Aztán majd kérdezek, ha már lesznek végre kecskéink......:-)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés